Író: Emma

A történetem így kezdődik: egy év telt el Flor és Max esküvője óta. A
család éli a hétköznapi életét. Flor és Max sokat veszekszik, a kicsik
mindent felforgatnak. Flor elfelejti Fede halálának 2. évfordulóját. Az
éjszaka közepén kirohan a temetőbe, ahol elkapják a rendőrök, és felhívják
Maximo-t...

1.fejezet

Emlékezz!

A nap, melyen történetünk kezdetét veszi, Floricienta számára ugyanúgy indult, mint az összes többi nap: 7 órakor a gyerekei sírására ébredt fel. Maximo akkor már öltözködött. A lány álmosan kikecmergett az ágyból, és keresgélni kezdte a kiságyak mellé pakolt apró konyhában a gyerekek tápszerét és üvegeit. Míg a mikróban melegedtek az italok, addig énekelt a gyerekeknek, hogy egy kicsit megnyugtassa őket. A babák néhány perc után már félig aludtak is. Anyukájuk gyönyörű hangja, és a lassú dallamok mindig ilyen hatással voltak a picikre. Nem lehettek annyira éhesek, nem fájhatott annyira a hasuk, hogy Florencia hangjára ne nyugodtak volna meg.

Max már a cipőjét húzta, Florcita pedig a köntösét kereste a szobában mindenhol. Előző este annyira fáradt volt, hogy csak bevetette magát az ágyba, nem is figyelve arra, hogy mit hova dob.

-         Siess egy kicsit, mert el fogunk késni. – szólalt meg Max.

-         Minden reggel ugyanezt mondod, és még egyszer se késtünk el.

-         Nehéz napunk lesz. – folytatja a fiú, eleresztve a füle mellett a megjegyzést. – Az egyik ügyfél másik ügynökséghez akar menni, mert szerinte nem fektettünk elég pénzt a reklámába.

-         Neked is jó reggelt.

-         Ivonne teljesen kikészít a hisztirohamaival, azt hiszem, ideje lenne kirúgnom…

-         Nem rúgsz ki senkit, mert…

-         …mielőtt még engem is az őrületbe kerget.

-         Nem kell kergetni, mész te magadtól is.

-         A hamburgi céggel van valami gond, ma alaposabban utána kell néznem, mi az, különben még csődbe megy. – Maximo a nyakkendőjével bajlódik.

-         Micsoda tragédia…

-         És azt nem engedhetjük meg magunknak, mert a csőd miatt a bevételünk körülbelül 1 millióval fog visszaesni…

-         A végén még az utcára kerülünk.

-         Nagyon lehet érezni, hogy Franco és Olivia nincsenek itt. Már egy hónapja elmentek, ha beszélsz velük, mondd meg nekik, hogy lassan ideje lenne visszajönniük.

-         Jól mondod: lassan…

-         Franco üzleti érzéke és rábeszélőképessége most nagyon jól jönne, Olivia ötletei is hiányoznak. Ne érts félre, te is ügyes vagy, de ketten együtt vagytok tökéletesek.

-         Kösz a bókot!

-         Tudod, hogy nem úgy értettem, ahogy gondolod…

-         Fogalmad sincs, mire gondolok. És pont úgy értetted.

-         Úgy néz ki, hogy a munkások egy kis csoportja szervezkedni kezdett, és lehet, hogy demonstráció lesz a vége.

-         Most például arra gondolok, hogy legszívesebben letuszkolnék egy autót a torkodon…

-         Ami azt jelenti, hogy ki kell rúgnunk a fő szervezőket, mielőtt nagyobb baj lesz.

-         Ez hány embert jelent?

-         30-at. De ez nem nagy ár, hiszen pillanatok alatt találunk újakat a helyükre.

-         Ha üzletről kezdek beszélni, rögtön figyelsz rám. Máskor miért nem?

-         Persze olyanokat kell felvenni, akiket könnyen lehet irányítani, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő.

-         Irányítani… ehhez nagyon értesz!

-         Most már tényleg ideje lenne sietnünk, mert ha pár percet késünk, már azzal is sok pénzt veszthetünk.

-         És a világ gazdasága vagy mije azonnal összeomlik, ugye?

-         Nem, dehogy, nem a világról van szó, hanem rólam…

-         Mint mindig.

-         A világnak ehhez semmi köze, itt csak én számítok…

-         Csak én számítok… Esküszöm, ennyire egoista mondatot még Delfina szájából se hallottam.

-         Ez nem egoizmus, csak őszinteség.

-         És ez az önimádó emberek egyik kedvenc mondata.

-         Ezt a vállalatot irányítani nagyobb felelősség, mint gondoltam.

-         Miről beszélsz? A felelősség szó benn se volt a szótáradban…

-         Sok ember sorsa csak az én döntésemtől függ.

-         Már megint „én”.

-         Meg persze a tiedtől, de mivel én irányítom a céget…

-         …ezért én nem is számítok, ugye?

-         Én nem ezt mondtam.

-         Csak akartad.

-         Nem igaz.

-         Dehogynem.

-         Ne kezdjünk el veszekedni, jó? Tudod, hogy szeretlek, édesem.

-         Nem, eddig nem tudtam.

-         Mehetnénk végre?

-         Én nem megyek veled.

-         Ugye most nem kell megint végigmondanom, mit jelent, ha elkésünk?

-         Inkább egy atombomba, mint megint az a szónoklat, ami tegnap reggel.

-         Gyere már! Ivonne akkor is megőrjít, ha idejében beérünk, gondolj…

-         Nem érted, hogy nem megyek?

-         …bele, mit fog mondani, ha elkésünk.

Flor-nál betelik a pohár. Dühösen felpattan az ágyról, és szembefordul Max-szal.

-         Kérlek, hagyd abba egy kicsit az önimádást, és figyelj rám!

-         Milyen önimádást? Csak a cégről beszélek…

-         Meg arról, hogy ha te nem lennél, már mind az utcán aludnánk.

-         Miért, talán nem így van?

-         Nem!!! Fogd már fel, hogy nem csak te számítasz!

-         Hányszor mondtam, hogy csak én számítok?

-         Nem egyszer, az biztos.

-         Elég ebből! Ezt meg se hallottam! Tudom, hogy csak azért mondasz nekem ilyeneket, mert ideges vagy a kicsik miatt…

-         Mi?

-         …de kérlek, drágám, hidd el, a gyerekek fele akkora felelősséget sem jelentenek, mint amekkora az én vállamon van a cég miatt. Induljunk végre!

-         NEM MEGYEK DOLGOZNI!!!

A gyerekek felébrednek, és sírni kezdenek. Floricienta nem mozdul.

-         Miért kiabálsz?

-         Mert máshogy nem érted meg! Most mondom legalább negyedszer, de persze, mivel egyáltalán nem figyelsz rám, nem hallottad a szavaimat!

-         Mi az, hogy nem figyelek rád?

-         Bármit mondok, elereszted a füled mellett! – a lány kétségbeesetten néz a férjére. – Hogy jutottunk idáig? Hogy lehet az, hogy mindent reggel úgy ébredünk, hogy a cégen kívül másról nem is tudunk beszélgetni? Mi lett a szerelmünkkel?

-         Figyelj, kicsim, nyugodj meg! Ne gyere dolgozni, ha nem akarsz. Elintézem egyedül.

-         Most se figyeltél rám.

-         De figyeltem. Ha hazajövök, mindent megbeszélünk. Most rohannom kell.

-         A munka fontosabb, mint én?

-         Nem, csak úgy akarom felnevelni a gyerekeimet, hogy tető is legyen a fejük felett. Szia!

Maximo elmegy. A gyerekek sírnak. Florencia szemeiből könnycseppek csordulnak ki. Bejön a szobába Greta.

-         Mi történt, Floricienta?

-         Semmi, Greta. – a lány letörli a könnyeket az arcáról, és odamegy a kiságyakhoz. – Minden rendben van, hidd el!

-         Engem nem csapsz be, kicsim. Mondd el Greta-nak, mi történt!

-         Tényleg semmi, csak volt egy kis veszekedésem Max-szal.

-         Ha csak egy kis veszekedés volt, miért pityeregsz?

-         Nem tudom…

Florcita nem bírja tovább: zokogni kezd, és átöleli Greta-t.

*

Flor napja a továbbiakban sem úgy alakul, ahogy szeretné. Reggeli után a nappaliban összefut Sofi-val és Bata-val, akik nagyon boldognak tűnnek.

-         Történt valami?

-         Igen. Valami nagyon fontosat szeretnénk elmondani, Flor.

-         Mit?

-         Hát… – Sofi egész testében remeg. – Izé… Bata meg én…

-         Mi?

-         Bata meg én… szóval… mi…

-         Sofi, kérlek, bökd már ki!

-         Mi… hát…

-         Összeházasodunk. – mondja ki végre Bata.

-         Mi?? – Floricienta-nak elkerekedik a szeme. – De hát… ilyen hirtelen?

-         Igen. Tudjuk, hogy kicsit gyors, de szeretjük egymást. – Bata megcsókolja Sofia-t.

-         Kicsit gyors?? Még el se jegyeztétek egymást!

-         Ugyan, az csak formalitás! – legyint Sofi.

-         Lehet, hogy csak formalitás, de nagyon fontos. Így tudjátok eldönteni, hogy biztos a másikhoz akarjátok-e kötni az életeteket.

-         Biztos.

-         De még nem is éltetek együtt! – tiltakozik kétségbeesetten Florcita.

-         De igen. – vágja rá Sofi. – Nem emlékszel? Mielőtt elutaztam Brazíliába, együtt éltünk Titi házában.

-         Persze, emlékszem. De, már megbocsáss, szakítottatok, mert nem tudtátok elviselni egymást, nem?

-         De igen. – Sofia elbizonytalanodik, aztán megrázza a fejét. – De a szerelmünk most erősebb, mint akkor volt. Egymásnak vagyunk teremtve, és össze akarunk házasodni.

-         Ez rendben is van, de ne ilyen gyorsan!

-         Miért halogassuk?

-         Azért, mert még sok mindent át kell élnetek.

-         Például?

-         Például ha egyikőtök beteg, a másiknak kell ápolnia. Vagy… kell lázasan sétálnotok az esőben. Kell vágyakozva néznetek a másikra. Kell féltékenynek lennetek. Kell sírnotok a másik miatt. Kell a másikról álmodnotok. Kell…

-         Flor, ezeket mind megtehetjük házasokként is.

-         Nem mindent! Egyébként is, még túl fiatalok vagytok a házassághoz!

-         Ez nem igaz! – mondja felháborodva Sofi. – Miért kellene várnunk?

-         Mert még nincs itt az ideje, és kész!

-         Flor, kérlek, ezt hadd döntsük el mi! – szól csitítóan Bata.

-         Ezzel most arra céloztál, hogy semmi közöm hozzá, mit csináltok?

-         Ugyan, Flor, dehogy, félreértesz…

-         Nem értetted félre! – kiabál Sofia. – Semmi közöd az életünkhöz! Felnőttek vagyunk, és azt csinálunk, amit akarunk!

-         A húgom vagy!

-         És ez min változtat?

-         Sofi, kérlek! – Florencia könyörgőre fogja a dolgot. – Tudom, hogy a szerelem sok hülyeségre képes rávenni…

-         Hülyeségre?

-         Csak azt akarom mondani, hogy gondold át alaposan, mit csinálsz!

-         Átgondoltam. Szeretem Bata-t és hozzá megyek feleségül.

-         De…

-         Flor! Az, hogy te nem harcoltál életed szerelméért, nem azt jelenti, hogy én se fogok!

-         Miről beszélsz?

-         Pontosan tudod, miről beszélek!

-         Nem, nem tudom! Én nagyon sokat harcoltam Max-ért! A saját nővérem ellen harcoltam, Sofia!

-         Ki beszél itt Max-ról?

-         Azt mondtad, hogy nem harcoltam életem szerelméért…

-         Igen, ezt mondtam. És te is tudod, hogy nem Maximo életed szerelme.

Flor szíve kihagy egy dobbanást.

-         Fede az. Mindig ő volt, és mindig is ő lesz. Ő a herceged, és őt szereted.

-         Szeretem a férjemet.

-         Persze, de nem úgy, ahogy Fede-t szereted. Azért szerettél bele Max-ba, mert Federico ott él benne! Csak azért!

-         Ez nem igaz! – Florecita szeméből egy könnycsepp hullik a padlóra