3. fejezet

Meghasad a szívem

Flor belép a házba. A nappali üres, de az emeletről kiabálás hallatszik le. Franco és Olivia leteszik a csomagjaikat az ajtó mellé, Floricienta a lépcső aljához megy.

-         Kezdem érteni, miért léptél le innen. – szól Franco. – Ez a ház teljes káosz.

-         Mi történhetett? – kérdezi Oli.

-         Nem tudom. – sóhajt Florencia. – De lehet, hogy nem is akarom megtudni.

Franco odamegy Florcita-hoz, és átöleli.

-         Nem, nem, és nem!!!

-         Nem lehetsz ilyen önző, Max! Mégis mit akarsz, hova menjünk? Ez a ház az otthonunk!

-         Nem, ez a ház csak volt az otthonotok! Most jöttetek ki a börtönből, és nem hagyom, hogy elrontsátok a gyerekeket!

-         Miről beszélsz? Tudod, hogy mindketten megváltoztunk! Csak egy kis időt kérünk tőled. Elmegyünk, amint rendbe hoztuk az életünket.

-         Nem!

Maximo jön dühösen lefelé a lépcsőn. Akivel veszekszik, az pedig nem más, mint…

-         Delfina! – döbben meg Flor a nővére láttán.

Delfi és Max megtorpannak, és tátott szájjal néznek Franco-ékra, akik hasonlóan néznek vissza rájuk.

-         Mit keresel te itt? – Floricienta átöleli a testvérét.

-         Jó magaviselet miatt kiengedtek a börtönből.

-         Lorenzo-t is?

-         Igen. Fenn van a gyerekekkel.

-         Miért nem szóltatok, hogy jöttök?

-         Mert meg akartunk lepni titeket.

-         Az sikerült.

-         Te hol voltál?

-         Ezt én is szeretném tudni. – Maximo megragadja a felesége kezét. – Hogy mehettél el egy szó nélkül? Mit képzelsz magadról??

-         Ereszd el! – csattan fel Franco, de Florencia leinti.

-         Hagyd csak, Franco! Nem kell megvédened. – kiszabadítja a karját Max szorításából. – Elmentem, hogy egy kicsit kipihenjem magam.

-         Mit kellett kipihenned?

-         Téged.

-         Mi?

-         Azért mentem el, mert már nem tudtalak elviselni. De ezt majd később megbeszéljük. Van még valami, amiről tudnom kellene?

Ekkor kicsapódik a ház ajtaja, és bejön Bata, Sofi-val az ölében. Nagyon boldognak tűnnek.

-         Mi történt? – kérdezi Flor.

-         Gratulálhattok! – mondja nevetve Sofia. – Összeházasodtunk!

-         Mi??? – kérdezi egyszerre mindenki.

-         De… mikor? – Florecita csak tátogni tud.

-         Most az előbb. Nem is gratuláltok?

-         Nem! – csattan fel Flor. – Miért nem hallgattatok rám? Ezt meg fogjátok bánni!

-         Ugyan, dehogy fogjuk! Szeretjük egymást. – Sofi észreveszi Delfina-t. – Delfi! Hogy kerülsz te ide?

Lorenzo jön le az emeletről.

-         Sziasztok! – köszön vidáman, és ad egy puszit Floricienta-nak. – Egy ideig ne menjetek fel.

-         Miért?

-         Mert árvíz van a fürdőben, illetve most már bizonyára a folyosón is.

-         A gyerekek? – sóhajt Florencia.

-         Hogy találtad ki? – mosolyog Lolo.

Nyílik a bejárati ajtó, és belép Maia, csomagokkal megrakodva.

-         Maia! És te mit keresel itt? – Flor ad egy puszit az érkezőnek.

-         Hazajöttem.

-         Azt észrevettem, de hogyhogy most? És hol van Facha?

-         Brazíliában.

-         Ott maradt?

-         Igen.

-         Miért? Összevesztetek?

-         Ne haragudj, Flor, de halálosan fáradt vagyok, és nem akarok beszélgetni. Jó éjszakát!

-         De… – kezdi Floricienta, Maia azonban gyorsan felrohan az emeletre.

-         Valaki segítsen, mert mindjárt megfulladunk!! – hallatszik Tomi kiáltása az emeletről.

-         Megyek. – Lorenzo elindul felfelé.

Sofi és Bata is fel akarnak menni.

-         Hé! Hová mentek? – állítja meg őket Maximo.

-         Fel a szobánkba.

-         Nincs semmiféle „szobánkba”. Ha összeházasodtatok, már nem laktok itt. Menjetek innen!

-         Mi??? – Sofi döbbenten néz Max-ra.

-         Nem mennek sehova! – Florencia odaáll a férje elé. – Itt maradnak. Nem kell elmenniük. Nem értek egyet az esküvővel, de nem dobom ki a húgomat. Addig maradtok, amíg csak akartok. – teszi hozzá Sofi-ék felé fordulva.

-         Kösz, Flor! – Sofi megpuszilja a nővérét, és Bata-val együtt felmegy.

-         Emlékeztetnélek, hogy itt még egyelőre én vagyok a férfi. – Maximo fenyegetően néz Floricita-ra.

-         Ha nem mondod, észre se vettem volna.

Flor dühösen elfordul Max-tól.

-         Menjünk csak szépen sorjában. Sofi-ék rendben vannak, Maia-val majd holnap beszélek. Delfi, veled és Lorenzo-val mi lesz?

-         Szeretnénk itt maradni, mivel nincs hova mennünk, de a drága férjed azt mondta, nem lehet.

-         Dehogynem lehet. Ti majd Fede régi szobájában alszotok. Az már régóta üresen áll, úgyhogy holnap majd ki kell takarítanom.

-         Ugyan, hagyd csak, majd én megcsinálom. – legyint Delfina. – És mindent köszönök. Most megyek, segítek Lolo-nak az árvízzel.

-         Jó, menj csak!

Delfina felmegy az emeletre.

-         Azt hiszem, jobb lesz, ha ti is mentek, Franco. – fordul a fiatalokhoz Floricienta. – Majd holnap, ha nagyjában minden rendben lesz, elmondjátok a hírt.

-         Oké. – Franco megpuszilja a lányt, majd halkabban hozzáteszi. – Biztos, hogy itt hagyhatlak Max-szal? Nagyon dühösnek tűnik.

-         Persze, menj csak, minden rendben lesz.

Florencia ad egy puszit Olivia-nak, és a lány Franco-val együtt elmegy. Amint becsukódik mögöttük az ajtó, Maximo rögtön megszólal:

-         Most elmondanád végre, miért mentél el?

-         Mondtam már: pihennem kellett.

-         És ebben a házban nem lehet pihenni?

-         Nem.

-         Szólnod kellett volna.

-         Nem, nem kellett volna. És most, ha megbocsátasz, lefekszek, mert fáradt vagyok.

-         Még nem fejeztük be.

-         Dehogynem. És én megint itt alszok.

A lány lefekszik a kanapéra. Maximo nem szól semmit, csak felmegy. Flor azonban tudja, hogy nem fogja megúszni ennyivel. Már most retteg a holnapi naptól.

*

Másnap reggel Flor arra ébred, hogy a gyerekei sírnak. Felül, és körülnéz. Max szó nélkül leteszi a kanapéra a kicsiket.

-         Tessék. Itt vannak a gyerekek. Elég gondom volt velük tegnap, mert nem voltál itt. Ma azonban eszemben sincs vigyázni rájuk helyetted.

-         A te gyerekeid is, ha még nem tűnt volna fel.

-         Persze, azok, és szeretem is őket, de nem akkor, mikor dolgoznom kell.

-         Ez azt jelenti, hogy csak akkor szereted őket, mikor ráérsz velük foglalkozni? És még te nevezed magad apának?

-         Ne kezdj el piszkálni, mert eléggé felidegesítettél tegnap. – Maximo közelebb hajol Florecita-hoz. – És ha még egyszer így eltűnsz, azt nagyon megbánod.

-         Fenyegetsz?

-         Nem, csak figyelmeztettelek. Nem fogsz még egyszer egyedül hagyni a kölykökkel. Komolyan mondom. Ezt jól jegyezd meg! Szia!

A fiú egy puszit akar adni Floricienta-nak, de a lány elhajol. Maximo elmegy. Florencia-nak kicsordulnak a könnyei.

*

A lány megeteti a gyerekeit, aztán alszik még néhány órát.  Mikor felébred, azonnal Maia-hoz megy. Bekopog a lány szobájába.

-         Gyere, Flor!

-         Honnan tudtad, hogy én vagyok? – Florencia bemegy a szobába, és leül egy fotelbe.

-         Onnan, hogy ismerlek. Nem fogsz békén hagyni, míg el nem mondom, mi történt.

-         Ezt honnan veszed?

-         Miért, nem így van? Most is azért jöttél, hogy kiszedd belőlem, miért jöttem haza.

-         Igen, igazad van. Elmondod?

-         Nem.

-         Miért nem? Tudod, hogy bennem megbízhatsz.

-         Persze, és neked mindent elmondhatok, és a többi szokásos szöveg.

-         Miért mondod ezt?

-         Azért, mert nem érted meg, hogy nem akarok beszélgetni.

-         De miért nem, Maia? Mi van veled? Régebben mindent megbeszéltél velem.

-         Azóta változott egy-két dolog. Felnőttem.

-         És ezért nem mondasz el nekem semmit? Attól, hogy felnőttél, még ugyanúgy barátok vagyunk.

-         Nem, Flor, nem vagyunk. Neked is megvan a saját életed, és nekem is. Semmi közünk egymáshoz.

-         Miről beszélsz?

-         Arról beszélek, hogy mostanában alig láttalak. Mióta hozzámentél Max-hoz, nincs időd rám.

-         Persze, hogy nincs annyi időm, Maia, mert 3 gyereket kell felnevelnem.

-         Attól még beszélhetnél velem.

-         Szerinted most mit csinálok? Próbálok beszélgetni veled, de teljesen elzárkózol előlem! Olyan vagy, mint egy sün, ami megszúr, ha meg akarod érinteni. Én próbálok megfelelni, de…

-         Próbálkozz jobban!

-         Ne beszélj így velem, Maia! Nem vagyok tökéletes, nem lehetek ott mindenhol, és nem oldhatok meg mindent! Miért van az, hogy mindenki tőlem várja a tanácsokat?

-         Én nem várok tanácsokat. Menj el!

-         Kidobsz engem?

-         Igen. Tűnj el innen, és ne is gyere vissza!

Flor egy szó nélkül kimegy. A folyosón elerednek a könnyei. A kezébe temeti az arcát, és zokogni kezd. Maia kijön a szobájából.

-         Látod, ez vagy te! – veti oda dühösen Floricienta-nak. – Sírni van időd, de rám nincs!

-         Elég volt ebből, Maia! Ha nem vetted volna észre, miattad vagyok szomorú! Miattad sírok! De már rájöttem, hogy nincs értelme! Nem tudom, mi történt veled, de te már nem az a lány vagy, akit megismertem!

-         Igazad van. Megváltoztam.

-         Akkor változz vissza!

-         Mert?

-         Mert olyan vagy, mint… mint egy boszorkány! Nem érdekel senki és semmi a világon! Azt is gyűlölöd és lehordod, aki segíteni akar neked!

-         Ez lennél te?

-         Igen! Én segíteni akarok, de nem vagy hajlandó meghallgatni!

-         Azért, mert nem vagyok kíváncsi rád!

Maia el akar menni, de Florencia megragadja a kezét.

-         Nem mész innen sehova! Most meg fogsz hallgatni!

-         Eszemben sincs! – Maia elrántja a kezét.

-         Vedd már észre, hogy nem te vagy a világ közepe! Ne rajtam töltsd ki a dühödet! Facha bántott meg, nem én! Nem az én hibám, hogy összevesztél vele!

-         Ezt meg honnan veszed?

-         Ugyan, Maia, ez egyértelmű! Elutazol Brazíliába a szerelmeddel, és egyedül jössz haza! Mi lenne a baj, ha nem az, hogy összevesztetek?

-         Semmi közöd hozzá, mi történt Facha-val!

-         De szeretném, hogy közöm legyen hozzá! Mert rossz érzés, hogy ilyen igazságtalanul bánsz velem! Ne engem okolj mindenért, ami az életedben történik! Inkább engedd meg, hogy megértsem, mit miért teszel!

-         Nem értheted meg!

-         Én nem érthetem meg? Talán nem emlékszel, mennyit szenvedtem a szerelem miatt?

-         Jaj, Flor, ne gyere ezzel, ez nevetséges!

-         Nevetséges?? Amit átéltem, az szerinted nevetséges?

-         Igen. Nem harcoltál Fede-ért, akit igazán szerettél, Max-hoz meg csak azért mentél hozzá, mert azt hiszed, Fede ott él benne!

-         Mert így is van!

-         Nem, nincs így! Ez csak egy őrültség, amit rajtad kívül senki nem hisz el! Nem szereted Maximo-t, és Fede-t se szeretted soha!

-         Hogy mondhatsz nekem ilyet, Maia? Tudod, hogy tiszta szívemből szerettem a Frigo-t. És még most is szeretem.

-         De annyira nem szeretted, hogy akár csak egy kicsit is kockáztass érte!

-         Tudom, hogy hibáztam, Maia, de te semmit nem értesz! Nem tudod, milyen helyzetben voltam! Borzalmas érzés, ha választanod kell a szerelmed és a családod között!

-         De neked nem kellett választanod! Delfina végig hazudott!

-         Ezt egyikünk se tudta!

-         Tudod mit, Flor? Elegem van! Ideje, hogy végre kimondjam, amit már rég ki kellett volna mondanom!

-         Mit?

-         A te hibád, hogy Fede meghalt! Miattad vesztettem el a bátyámat! Bárcsak Fede ne szeretett volna beléd! Akkor Delfina nem tette volna tönkre az életét, és nem szenvedett volna annyit! És még ma is élne! És boldogok lehetnénk! Minden a te hibád! Csakis a te hibád!!!

-         Ezt nem mondtad komolyan.

-         Dehogynem! Mióta beléptél ebbe a házba, folyamatosan történnek velünk a rossz dolgok! Minden a te hibád! Gyűlöllek, Flor! Gyűlöllek!!!

Maia elrohan. Flor zokogni kezd, és összerogyik a fal tövébe.