|
- Maia elmondta, miket mondtál neki. Hihetetlen vagy, Flor!
- Mi?
- Maia-nak igaza van, hogy utál. Nem törődsz velünk! Semmit nem számítunk neked!
- Ez nem igaz.
- De igaz!
- Nem, nem igaz! – Flor felpattan. – Mi történt itt mindenkivel? Miért várjátok el, hogy én oldjam meg a problémáitokat? Miért hiszi azt mindenki, hogy nekem kell mindent elintéznem? Először tanácsot kértek, aztán lehordtok, mint egy kutyát! Nem vagyok Isten, és nem vagyok tökéletes! Mellesleg, ha nem tűnt volna fel, nem csak rátok kell odafigyelnem! Van életem, de ezt valahogy mindenki elfelejti! Ember vagyok, és hibázok! Ti is hibáztok! Miért bántatok ennyit?
- Mert nem szeretsz minket! – vágja rá Tomi.
- Na ide figyelj! – csattan fel Florencia. – Sok mindent a fejemhez vághatsz, de ezt az egyet nem! Ki vigyázott rátok, miután a Frigo meghalt? Fogalmatok sincs, mennyit küzdöttem a gyámságért! Értetek! Nem tudom, mi történt mindenkivel, de én ugyanaz a lány vagyok, aki először átlépte ennek a háznak a küszöbét!
- Bárcsak soha ne jöttél volna ide! Bárcsak ne rejtőztem volna el a szekereden! – ordít Tomas. – Akkor most nem lennél itt, és nem bántanál minket!
- Mikor bántottalak titeket?
- Hagyjuk, Tomi, úgyse érti! – legyint Robi.
A kicsik elmennek. Jön Martin.
- Maia mondta, mit csináltál. Teljesen őrült vagy?
- Igen, őrült vagyok!!! – kiabál Floricienta. – Őrült vagyok, hogy szeretlek titeket, hogy törődök veletek, hogy számítatok nekem! Őrült vagyok, mert bármit tesztek, mindig megbocsátok! Bármennyit bántotok, nem tudok haragudni rátok!
- Tényleg őrült vagy. És csak hogy tudd: teljesen egyetértek Maia-val.
A fiú bemegy a szobájába. Florcita már meg se tud szólalni. Mindenki megőrült. De nem számít. Van megoldás.
A lány elindul a szobájába, különös, tompa fénnyel a szemében.
*
A szoba üres. A gyerekek lenn vannak Greta-val a nappaliban.
Flor odamegy az íróasztalához. Ránéz az órára: dél van. Borzalmasan érzem magam, gondolja. Még rosszabbul, mint mielőtt elmentem a tengerpartra. De legalább megvan a kicsi dióm, ami mindentől megvéd. Florencia keresgélni kezdi a diót. Kiborítja az amuletteket az asztalra, kipakolja a szekrényét, eltolja az ágyat, de nem találja a mamájától kapott apró ajándékot.
Ekkor teljesen kétségbe esik. Sírni kezd. Nem zokog, csak hullanak a könnyei.
Nemsokára Greta kiabálni kezd, hogy kész az ebéd. De én akkor már nem leszek itt, gondolja keserűen Floricienta.
Kinyitja az asztal egyik fiókját, és keresgélni kezd benne. Elővesz egy darab papírt és egy tollat. Rövid levelet ír, amit az asztalon hagy. Ezután kimegy a szobájából.
*
A nappaliba érve ott találja a gyerekeit a kanapén. A kicsik alszanak. Florecita egyenként megpuszilja őket, majd leguggol, és közelebb hajol hozzájuk.
- Bocsássatok meg! – könnyei a babákra cseppennek. A kis Fede megmozdul álmában. – Nagyon kérlek titeket, bocsássatok meg! Tudom, nem értitek, miért teszem ezt, és nem is várom el, hogy megértsétek. De azt tudnotok kell, hogy történjék bármi, én nagyon szeretlek titeket.
A lány ismét megpuszilja a gyerekeket, majd feláll, és elindul az ajtó felé. Már a kilincsen van a keze, mikor a háta mögött sírás hangzik fel: a kis Fede felébred. A pici sírását hallva Floricienta nagyon nehezen állja meg, hogy ne forduljon vissza. Másodpercekig nézi a kicsiket. Aztán nagy levegőt vesz, és elmegy.
- Mi történt veled, édesem? – Greta a kezébe veszi Fede-t.
A kicsi az ajtó felé nyújtózkodik.
- Nincs semmi baj, Greta majd segít neked. Biztosan éhes vagy már. Mindjárt kész az ebéd. Gyere, drágám!
Az asszony elviszi a gyereket.
*
Délután fél négy van.
Florencia némán bolyong az utcákon. Csak sír, és megy, amerre a lába viszi.
Nincs értelme az életemnek, gondolja, és letörli a könnyeket az arcáról. Miért nem lehetek boldog? Miért nem sikerül nekem semmi? Miért kellett elveszítenem a hercegemet? Maia-nak és a többieknek igazuk van: az én hibám, hogy Fede meghalt. Csakis az enyém, senki másé. Nem szabadott volna a házba jönnöm. Csak ártok mindenkinek, aki a közelemben van. Egy átok vagyok. Igazi átok. Talán tényleg nem szeretek senkit. Talán én vagyok a legrosszabb ember a világon. Felelőtlen vagyok, és rossz anya. Nem tudok nyugton maradni, és nem figyelek oda senkire. Púp vagyok az emberek hátán. Mindenkinek jobb lenne az élete, ha én nem lennék. Igen… mindenkinek jobb lenne, ha meghalnék. Akkor vége lenne mindennek. Nincs fájdalom. Nincs szenvedés. Nincsenek álmok. Nincs hercegem… boldog leszek. Ha az életben nem is, majd az örökkévalóságban boldog leszek… a hercegemmel… életem szerelmével… vele lehetek… és teljesül a legnagyobb álmom… ez az egyetlen megoldás… meg kell tennem…
*
Franco és Olivia elmennek a házba, hogy elújságolják a babát. Greta nyit nekik ajtót.
- Á, kicsikéim!
- Szia, Greta! – Franco és Oli adnak egy-egy puszit az asszonynak.
- Mikor jöttetek meg?
- Tegnap. Figyelj, beszélnünk kellene a családdal. Valami fontosat kell bejelentenünk. Mindenki itthon van?
- Nem, Maximo dolgozik.
- Az nem számít, ő nem olyan fontos.
- Mi?
- Semmi, semmi. A többiek?
- Mindenki az emeleten van.
- Oké, felmegyünk.
- Ha már odafenn vagytok, szólhatnátok Floricienta-nak. Reggel óta nem láttam. Felment a szobájába, és le se jött ebédelni.
- Jó, szólok neki.
Franco és Olivia felmennek. A gyerekek szobáinak folyosójára érve találkoznak Delfina-val és Lorenzo-val.
- Hello! Nem láttátok Flor-t? – kérdezi Franco.
- Nem. Miért?
- Csak Greta keresi. Azt mondja, reggel óta nem látta.
Delfina elgondolkozik.
- Most, hogy mondod, én is tegnap láttam utoljára. Azt mondta, bejön takarítani, de nem jött. Nem mintha számítana, már kitakarítottam.
- Én láttam reggel. – szól Lorenzo. – De azóta nem. Eléggé szomorúnak tűnt. A kicsiket etette a konyhában.
- Biztos a szobájában van. – vonja meg a vállát Oli. – Talán még mindig fáradt, ami ebben a házban egyáltalán nem lehetetlen.
- Megkeresem.
Franco elindul a folyosón. Maia szobájából beszélgetés szűrődik ki, és a fiú megáll.
- Igazunk volt. – hallja Tomi hangját. – Flor nem törődik velünk.
- És nem szeret minket. – teszi hozzá Roberta.
Delfina, Lolo és Olivia odamennek Franco mellé.
- Mit mondtál neki, amin így megsértődött, Maia? – kérdezi Martin.
- Az igazat: hogy Fede miatta halt meg. Belemondtam a szemébe.
- Jól tetted. – bólint Tincho. – Már nagyon ideje volt, hogy valaki rendesen kiossza. Teljesen megőrült.
- Tudjátok, mit mondott? Hogy ő törődik velünk, és hogy én változtam meg. Micsoda hülyeség! Az, hogy szakítottam Facha-val, még nem változtatott meg. Flor hülye. Nincs semmi köze az életemhez!
- Ahogy a miénkhez se! – helyesel Tomi. – Megmondtam neki, hogy szerintem igazad van.
- És erre mit válaszolt?
- Azt, hogy ő nem tökéletes, meg hogy van élete, és hogy szokott hibázni, és hogy szeret minket…
A gyerekek nevetni kezdenek. Kicsapódik az ajtó, mire azonnal néma csend lesz. Franco villámló szemmel néz a testvéreire.
- Mindenki a nappaliba, most!
- Nem parancsolgathatsz nekünk… – kezd feleselni Tomi.
- De parancsolgathatok, mert én vagyok az idősebb.
- De nem vagy a testvérünk. – vágja rá Maia.
- Nem, nem vagyok. És életemben most először örülök neki. Mert így lelkiismeret-furdalás nélkül gyűlölhetlek titeket. Irány a nappaliba!
- Nem megyünk…
- Menjetek a nappaliba!!! MOST!!!
A gyerekek szemében félelem csillan, és gyorsan kimennek a szobából.
- Menjetek utánuk. – szól Franco remegő hangon. – Én megkeresem Flor-t.
- Rendben. – bólint Delfina.
*
Florcita egy hosszú utcában sétál, és idegesen gondolkozik:
De ha… lehet, hogy ez mégse megoldás. Talán van valami más út… kell, hogy legyen más… muszáj…
A lány leül a sarkon, egy nagy óra alá.
Vagy mégis… mégis a halál a megoldás? Jaj… legalább nálam lenne a dióm, hogy segítsen nekem! De már őt is elveszítettem… nincs senkim és semmim… egyedül vagyok…
Az óra elüti a négyet. Flor felpattan.
A kék ruhája van rajta… szorító érzés a szívében… a könnyei hullanak… fogalma sincs, mi történt… érzi, hogy valakit elveszít… az üveggömb kicsúszik a kezéből… a betonra esik, és összetörik… ő felkiált… a herceg feje letörik… és egy másik utcában… a valódi herceg meghal… végtelen fájdalom… rengeteg könny… a szíve meghasad…
Floricienta nagy levegőt vesz. Mindent érzett… minden igazi volt… újra elveszítette a hercegét.
Rohanni kezd.
*
Franco bemegy Florencia szobájába. Látja, hogy a lány semmit nem vitt magával. Ez nagyon nyugtalanítja Franco-t. Körülnéz, és meglátja a papírt az asztalon. Odafut, a kezébe veszi, és olvasni kezd:
„Franco! Sajnálom. Nem bírom tovább. Minden összeomlik körülöttem, és én nem tudom megállítani. Az életem romokban hever: nem szeretem a férjemet, a gyerekek engem hibáztatnak Fede haláláért… A szívem meghasad, és csak az a remény éltet, hogy újra láthatom a hercegemet. Ez az egy álmom maradt, a többi meghalt.
Mikor újra találkozunk, én már nagyon boldog leszek. A hercegemmel szaladgálok a mennyben, nevetünk, és a családot nézzük odafentről.
Soha nem gondoltam, hogy meg kell majd halnom ahhoz, hogy azzal lehessek, akit igazán szeretek. De ami történt, megtörtént, és hiszem, hogy volt valami oka. Talán azért vesztettem el a Frigo-mat, hogy rájöjjek: mindenkinek csak egy hercege van. És bármi is történt, hálát adok a sorsnak, hogy megtalálhattam életem szerelmét.
Tudom, hogy most nagyon dühös vagy rám. Nem kérem, hogy érts meg. Csak azt remélem, hogy egy napon majd megbocsátasz nekem.
Soha ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek: Floricienta”
Franco döbbenten mered a levélre.
*
Florencia ahhoz a hídhoz rohan, aminek a szélén már állt egyszer. Miután kidobták a panzióból Fede miatt, nem volt otthona, és a szél elvitte a dolgait, a lány úgy érezte, nincs értelme az életének. Akkor Bata rohant utána, de a fiú most vette el Sofi-t, és nem is tudott semmit Florecita fájdalmáról. Akárhogy is, ők ketten eltávolodtak egymástól azóta.
A híd előtt egy szalag van az út fölé akasztva. A híd már nagyon régi, és 1 évvel ezelőtt lezárták az omlásveszély miatt. Azóta egy új hidat építettek valamivel odébb, de a régi híd lebontására már nem volt pénz. A környezet már korántsem olyan ápolt, mint rég, mivel az autók az új hídon járnak. Ennek a régi hídnak a közelében még házak sem állnak, így senki nem látja a szomorú lányt, aki a szalagot átlépve a korlát felé közeledik…
*
Franco lerohan az emeletről, kezében a levéllel.
- Mi történt? – kérdezi rögtön Delfina. – Hol van Flor?
- Elment. – Franco átadja a lánynak a levelet.
Delfi, Oli és Lorenzo elolvassák a levelet.
- De hát… ez egy…
- Búcsúlevél. – bólint Franco.
- Nem… – Delfina a fejét rázza, és könnyek szöknek a szemébe. – Az nem lehet…
- Ide figyeljetek! – fordul Franco a gyerekekhez. – Most azonnal magyarázzátok meg, miért mondtatok olyan borzalmas dolgokat Flor-nak.
- Mert nem törődik velünk! – jelenti ki Tomi.
- Ez nem igaz! – csattan fel Franco. – Flor az életénél is jobban szeret titeket! Mindent megtett értetek, amit csak megtehetett! Ha szükségetek volt valakire, ő mindig itt volt! Ha segítség kellett, hozzá fordulhattatok!
- De Flor megváltozott! Már nem szeret minket! – kiabál Martin.
- Ez hülyeség! – vágja rá Franco. – Flor mindig szeretni fog minket, mert nála nagyobb szíve senkinek nincs! De nem várhatjátok el tőle, hogy mindenre odafigyeljen…
- Nem erről van… – kezd feleselni Maia.
- Te meg se szólalj!! – kiabál Franco. – Ha valami gondod van, nem bánthatod meg az első embert, aki az utadba kerül! És aki mellesleg segíteni akar neked! Nem okolhatod Flor-t azért, mert tönkreteszed az életedet! És nem várhatod el tőle, hogy mindent megoldjon!
- De megváltozott! – mondja Roberta.
- Persze, hogy megváltozott, mert anya lett! Ha majd egyszer neked is lesznek gyerekeid, meg fogod érteni, min megy keresztül!
- De…
- Értsétek már meg: ő Flor!!! Bármi történhet, ő mindig az a lány marad, akit egykor Fede felvett dadusnak! Nektek csak az a fontos, hogy Flor azonnal ugorjon, amint mondtok neki valamit! De fel kell fognotok, hogy neki is van élete! Szabad ember, aki azt tesz, amit csak akar! Remélem, hogy mikor rádöbbentek, kit bántottatok meg, még nem lesz késő. Flor miattatok ment el. És ha bármi baja lesz, esküszöm, hogy beduglak titeket egy nevelőintézetbe, ahonnan 70 éves korotokig nem jöttök ki!!
Franco Delfin-ék felé fordul.
- Meg kell keresnünk Flor-t, mielőtt valami hülyeséget csinál. Én elmegyek a raktárba. Delfina, te menj a folyópartra, Lorenzo, te az edzőterembe, Oli, te pedig maradj itt, és vigyázz a gyerekekre!
A többiek rábólintanak a tervre, és a csapat elindul. A gyerekek könnyes szemmel néznek utánuk. Felébred bennük a félelem.
*
Flor megáll a korlátnál. Szíve még mindig tele van fájdalommal. Átlépi a vasrudakat. Ott áll 20 méterrel a folyó felett, aminek nagyon erős a sodrása. Senki nem éli túl, ha beleesik.
A lány könnyei még mindig hullanak. Fejében átkozott mondatok visszhangzanak:
„És ha még egyszer eltűnsz, azt nagyon megbánod.”
„Semmi közünk egymáshoz.”
„A te hibád, hogy Fede meghalt!”
„Minden a te hibád!”
„Gyűlöllek!!”
„Mert nem szeretsz minket!”
„Bárcsak soha ne jöttél volna ide!”
„Tényleg őrült vagy.”
Floricienta elengedi a korlátot…
*
Franco nem találja a lányt a raktárban. Teljesen kétségbeesik, és rohanni kezd a közeli utcákban.
Delfina se talál senkit a folyóparton. Könnyeit törölve fut a raktár irányába.
Az edzőterem is üres. Lorenzo még az uszodába is benéz, de a lány ott sincs.
Eközben a házban Maia szótlanul, térdét átölelve ül a lépcsőn. Roberta és Tomi a kanapén sírnak. Olivia a hátuk mögött, az ablaknál áll, és meg se próbálja vigasztalni őket. Neki is csorognak a könnyei. Mindkét keze a hasán van. Martin a konyhában ül, és egy pohár vízre mered. Oli elmondta a ház többi lakójának is a történteket. Nico és Valen némán, egymást átölelve ülnek a szobájukban. Greta és Evaristo Florencia szobájában állnak a békésen alvó gyerekek kiságyai fölött. Sofi és Bata a szobájukban imádkoznak. Mindenki megbánt minden bántó, igazságtalan szót, amit Florecita-nak mondott.
Max-ot Olivia nem tudta elérni. A fiú dolgozik, és nem vette fel a telefont. A harmadik hívásnál kikapcsolta a mobilját. A munkája fontosabb neki, mint a felesége.
Különös, nem? Illetve… nem. Nem is tudom, mi a megfelelő szó.
Az életünkben nagyon sok embert megbántunk. Van, akit akarva, és van, akit akaratlanul. Az ekkor meggondolatlanul kimondott szavakért sokszor nem is kérünk bocsánatot. Természetesnek vesszük, hogy megbocsátanak nekünk. Mert tudják, hogy amit mondtunk, azt nem gondoltuk komolyan. De ha elveszítjük egy szerettünket, ezek az elfelejtett szavak ötször nagyobb súllyal nehezednünk a lelkünkre. Fáj, hogy nem kértünk bocsánatot. De tulajdonképpen miért olyan nehéz kimondani ezt az egy szót: sajnálom? Azért, mert a legtöbb ember fél beismerni, hogy tévedett. Pedig tévedni emberi dolog, és megbocsátani se lehetetlen. Ha megbántunk valakit, úgy, hogy tudjuk, nincs igazunk, kérjünk bocsánatot! Ettől nem leszünk kevesebbek, nem fognak lenézni minket. Mert sohasem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó nap…
Bocsánatot kérni nem nehéz. De még könnyebb meg se bántani a szeretteinket. Mert vannak olyan dolgok, amiket nem olyan könnyű megbocsátani. Néha egy szó jobban tud fájni, mint egy pofon.
A félelem érzése megbénítja az embert. Ha valaki olyan élete van veszélyben, aki a szívünkben él, nem tudunk gondolkozni, csak azért imádkozunk, hogy ne menjen el, és legyen időnk helyrehozni az elkövetett hibákat. És ha elmegy… akkor rádöbbenünk, mennyire fontos volt nekünk.
*
Floricita könnytől csillogó szemmel néz a folyóra. Senki nem jön segíteni. A lány teljesen egyedül van. Madárcsicsergésen és a fák leveleinek zizegésén kívül nem hallatszik más zaj. Pár száz méterrel odébb, az új hídon nagy a forgalom. A házak kertjeiben az emberek kapálnak, napoznak vagy füvet nyírnak. Egyikük sem sejti, hogy nem messze tőlük mindjárt egy tragédia fog történni…
Florencia becsukja a szemét, és leugrik. A csobbanás elmarad. A lány nem érzi a fullasztó, jéghideg vizet maga körül. Óvatosan kinyitja a szemét.
Körülötte mindenhol különös fény és felhők vannak. Floricienta feláll. Egyedül van.
- Mi történt? Meghaltam, tündérkém? Hol vagyok?
Senki nem válaszol.
- Miért hagysz még most is egyedül? Miért nem vagy velem? Segíts nekem megkeresni a Frigo-mat!
Még mindig csend van.
- Hol vagy, hercegem?
Ebben a pillanatban fehér fény árasztja el a lányt és a felhőket. Flor hunyorogva néz a felé közeledő alakra. A férfi megáll a fényben, és megszólal:
- Itt vagyok, hercegnőm…
Mi amor te esperó tantos años, lo supe cuando te ví… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Maia elmondta mindenkinek...
