Tündéri jelek

A másnap reggel teljesen normálisan indul: Floricienta felkel, megeteti a gyerekeit, majd lemegy a konyhába, ahol reggelit ad Tomi-nak, Roberta-nak és Martin-nak. Ezután mind a négyen kimennek a nappaliba, ahol ott várja őket a család többi tagja.

-         El kell mondanunk valami fontosat. – szól Franco.

-         Mit? – kérdezi Maia.

-         Oli gyermeket vár. – Franco hangja kicsit remeg. – Apa leszek!

-         Ez szuper! – Tomi beleugrik a bátyja nyakába.

-         Gratulálok! – Roberta átöleli Olivia-t.

-         Kicsikéim! – Greta magához húzza a leendő szülőket.

-         Én is gratulálok. – Maximo megöleli Franco-t. – De most menjünk dolgozni.

-         Jó, menjünk. – bólint Franco, majd odamegy Florencia-hoz. – Biztos, hogy itthon maradsz?

-         Igen, biztos. Itt van az én életem. A cégnél boldogultok nélkülem is. A gyerekeknek nagyobb szükségük van rám.

-         Igazad van. Szia! – Franco ad egy puszit a lánynak, majd Max-szal és Oli-val együtt elmegy.

-         Greta, segíthetek valamiben? – fordul az asszonyhoz Flor.

-         Köszönöm, Floricienta. Most épp takarítani készülök, ha gondolod, segíts…

-         Persze, megyek.

A gyerekek felmennek az emeletre, Florcita elindul Greta nyomában a konyhába.

-         Flor! – Delfina és Lorenzo jönnek le a lépcsőn. Floricienta megáll, és visszafordul.

-         Most elmegyünk munkát keresni. – szól Lolo.

-         Oké. De nagyon vigyázzatok magatokra.

-         Rendben.

Florencia megöleli mindkettőjüket, majd a szerelmesek elmennek. Az ajtóban összefutnak Facha-val.

-         Helló! Ti hogy kerültök ide? – döbben meg a fiú.

-         Kiengedtek a börtönből. Majd később elmeséljük, most sietnünk kell.

-         Oké, menjetek csak.

Facha bejön a nappaliba.

-         Szia, Flor!

-         Facha! Végre megjöttél.

Megpuszilják egymást.

-         Megjöttem, és meglepit is hoztam.

-         Mit?

-         Inkább kit. Gyere be! – kiabál ki az ajtón.

Belép a házba a mosolygó Nata.

-         Nata! – Flor megöleli a lányt.

-         Szia, Flor! Nagyon régen láttalak.

-         Én is téged. Gyere be, és mesélj! Mi van veled?

-         Semmi különös. Nyaralni voltam a családdal Brazíliába, és találkoztam Facha-val. Rávett, hogy jöjjek el hozzátok.

-         Rávett? Magadtól nem jöttél volna?

-         De, persze, csak… most kicsit zűrös az életem.

-         Az enyém is.

-         Miért?

-         Menjünk be, és mindent elmondok.

A fiatalok bemennek a nappaliba, és elindulnak a konyha felé. Floricita hátranéz.

-         Egyébként Maia fenn van a szobájában.

-         Kösz, Flor. – Facha felmegy az emeletre.

*

Fél órával később Nata és Facha elmennek. Floricienta bemegy Maia-hoz.

-         Na? Mi történt?

-         Mindent megbeszéltünk. Már egyáltalán nem fáj.

-         Maia, kérlek, ne hazudj nekem! Biztos, hogy fáj valamennyire.

-         Na jó, tényleg fáj, de nem nagyon. Azt hiszem, ez soha nem volt valódi szerelem.

-         Ne szomorkodj! Rád is vár valahol a herceged, csak meg kell találnod.

-         Tudod, mi a baj? Már megtaláltam.

-         Matias?

-         Igen. És elengedtem.

-         Ismerős érzés. De ne ülj itt, hanem hívd fel, és ha kell, menj vissza Londonba! Ne mondj le ilyen könnyen életed szerelméről, mert nagyon meg fogod bánni. Hidd el, tudom, miről beszélek.

-         És ha már nem szeret?

-         Maia, ti egymásnak vagytok teremtve. Te nem tudtad elfelejteni őt, és ő se tudott elfelejteni téged.

-         De…

-         Most mi a baj? Félsz kockáztatni?

-         Igen.

-         Akkor szedd össze magad, mert aki fél kockáztatni, az soha nem lesz boldog. Tapasztalatból mondom.

-         Én… sajnálom, Flor… Nem a te hibád volt, hogy Fede meghalt. Borzalmas, hogy soha nem lehettetek boldogok.

-         Még lehetünk.

-         Hogyan?

-         Az örökkévalóságban. Az én végzetem a Frigo, és ezen senki és semmi nem tud változtatni. A te végzeted pedig Matias, úgyhogy harcolj érte, amíg még megteheted. Mert nem tudhatod, mikor veszíted el. Egy nap arra ébredsz, hogy nincs melletted. És akkor már nem lesz visszaút.

-         És ha nem ő életem szerelme?

-         És ha igen? Hogy fogsz azzal a tudattal élni, hogy itt volt a boldogság, és te hagytad elmenni? Meg kell próbálnod, Maia! Azzal semmit nem veszítesz. Hívd fel, Matute-t, és mondd meg neki, hogy szereted!

-         Igazad van. Felhívom, és harcolok érte.

-         Oké, hívd csak. Én meg lemegyek Greta-nak segíteni, mielőtt még megőrül szegény.

-         Jó. – nevet Maia.

Florencia kimegy a szobából. A folyosón a falnak veti a hátát, és elmosolyodik.

Köszönöm, hercegem, gondolja.

*

Flor segít Greta-nak takarítani. A konyhában pakol, mikor megjelenik Maia.

-         Na? Mit mondott?

-         Semmit. De nagyon meglepett volt a hangja.

-         Azt nem csodálom.

-         Elutazok. Visszamegyek Londonba.

-         Helyes.

-         Holnap indulok. Addig összecsomagolok, és megveszem a jegyet. Hiányozni fogtok, de nem mondok le Tuti-ról.

-         Igazad van. Menj, és harcolj érte!

-         Olyan jó, hogy mellettem vagy. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.

-         Ugyan, Maia!

Megölelik egymást. Florcita tovább pakol, Maia pedig elmegy.

Néhány perccel később bejönnek a konyhába a gyerekek.

-         Flor, gyere, menjünk focizni!

-         Oké, mehetünk, de csak ha elmosogattok. Nem akarom itt hagyni Greta-t ennyi edénnyel.

-         Jó.

A kicsik gyorsan elmosogatnak, aztán Floricienta-val együtt kimennek a kertbe. Több órán át fociznak, és rengeteget nevetnek. Eközben Greta befejezi a takarítást, és megeteti a piciket.

Florencia és a srácok bejönnek a házba. A gyerekek elmennek egy barátjukhoz, Floricienta pedig ledől a kanapéra a nappaliban.

Pár perccel később hirtelen felül, mosolyogni kezd, és odafut a telefonhoz. Tárcsáz, és a telefon kicsöng. Egy férfi veszi fel a kagylót.

-         Halló, bútoráruház.

-         Jó napot, szeretnék néhány dolgot rendelni.

*

A lány gyakorlatilag egy ház teljes berendezését veszi meg, majd elviteti a Max és Delfina-ék régi szobájában lévő bútorokat. Ezután sok doboz festéket rendel, és elkezdi átalakítani a házat. Mindent visszafest olyan színűre, amilyen akkor volt, mikor Fede még élt. Megérkeznek az új bútorok. Flor pontosan megmondja a munkásoknak, mit hova tegyenek. Mikor elmennek, a ház már szinte teljesen olyan, mint régen volt. Szinte teljesen…

Hiányzik még valami, gondolja Floricienta. De mi? A lány elgondolkozik. Tudom már!

Lemegy a pincébe, és felhoz egy nagy rakás dobozt. Ezekben a Frigo dolgai vannak, amiket a halála után elpakoltak, hogy ne emlékeztesse a ház lakóit a veszteségre. Florecita előveszi a dobozokból a fényképeket, és mindegyiket visszateszi az eredeti helyére. Fede képével a kezében odamegy a kandallóhoz. Egy ideig csak nézi a képet, majd megpuszilja, magához öleli, és gondosan elhelyezi a kandalló párkányán.

A lány egész nap dolgozik, és estére a ház már teljesen a régi. Újra van dolgozószoba és játszószoba is.

9 óra körül mindenki lejön vacsorázni. A gyerekek is megérkeznek a barátjuktól. Mindenki döbbenten néz körül a házban.

-         Mi történt itt? – kérdezi Martin.

-         A ház pont olyan, mint amilyen akkor volt, mikor Fede még élt. – állapítja meg Tomi.

-         Nem tetszik? – érdeklődik Florencia.

-         De, csak… felidézi az emlékeket. – Roberta félve nézi a fényképeket. – Ez nem jó érzés.

-         Akkor sajnálom, mert a ház így marad. Én nem félek emlékezni.

-         Miért csináltad? – kérdezi Maia.

-         Mert rádöbbentem, hogy elfelejtettük a Frigo-t. Vagyis… a ház úgy néz ki, mintha elfelejtettük volna. Egyébkent is… a régi boszorkafészekre már úgyse volt szükségünk, és Max szobája se kellett semmire.

Nyílik az ajtó, és megjön Maximo, Franco és Olivia.

-         Mi van itt? – döbben meg Max.

-         Ez szuper! – nevet Franco.

Megjön Delfina és Lorenzo is.

-         Ki szerzett időgépet? – érdeklődik Lolo.

-         Nagyon jó! Ez az igazi ház. – mosolyog Delfi.

-         Nekem egyáltalán nem tetszik. – jelenti ki Maximo.

-         Akkor én azt javaslom, szokj hozzá a látványhoz, mert nem akarom visszaalakítani. – válaszol Flor. – És most menjünk vacsorázni, mert kihűl az étel.

A család kimegy az étkezőbe, és megvacsoráznak. Ezután Franco és Olivia hazamennek, mindenki más pedig lefekszik aludni.

*

Floricienta másnap reggel felébred, megeteti a gyerekeket, majd lemegy a konyhába. Iszik egy pohár vizet, majd kutatni kezd a hűtőben. Ekkor hirtelen furcsa érzése támad, és kinéz az ablakon a fájára. Valami sárgán fénylik alatta a reggeli napsütésben. Florcita kimegy a kertbe.

A fa alatt minden tele van sárga virágokkal.

-         Mi ez? Tündérkéim, hogy kerültek ezek ide? – a lány nevetni kezd. – Franco…

Leguggol, felemel egy virágot, és magához öleli.

-         Jaj, ezek gyönyörűek! Meseszépek! Nem hiszem el! Ezt vajon most miért kaptam? Nem mentem férjhez, és Franco most nem szerelmes belém. Miért kaptam? Mindegy! Ha megjön, azonnal megköszönöm neki. Csodálatos…

Ebben a pillanatban a Florencia kezében lévő virág elszárad, majd az összes többi is. Flor ijedten ledobja a cserepet, és feláll.

-         Mi van itt? Milyen jel ez? Mit jelent? A virágok elszáradnak… Meghalnak. Halál… valaminek vége lesz. De… minek? Nem értem. És hogy száradhatott el egyszerre az összes? Hiszen nem bántottam őket. Majd megkérdezem Franco-t. Igen…

A lány beszalad a házba, és a nappaliban vár Franco-ra és Oli-ra. Mikor a fiatalok megjönnek, Floricienta rögtön a fiú nyakába ugrik.

-         Jaj, Franco! Köszönöm!

-         Mit köszönsz? – döbben meg Franco.

-         Hogyhogy mit? Hát a virágokat!

-         Milyen virágokat?

-         Azokat a csodaszép, sárga virágokat, amikkel tele van a kert. Nagyon tetszenek! Olyan édes vagy! De azért szeretném tudni, miért kaptam.

-         Flor!

-         Nem mintha számítana, mert tényleg szépek, csak úgy gondolom, jogom van…

-         Flor!

-         …tudni, hogy miért kaptam ilyen gyönyörű ajándékot. Hiszen mostanában nem segítettem neked, ellenkezőleg, te segítettél nekem. Lehet, hogy én küldtem neked ezeket a virágokat? Nem, nem az nem lehet, arra biztosan emlékeznék.

-         Flor…

-         Hacsak nem aludtam, mikor feladtam a rendelést, de ez nem valószínű, mert inkább egy kocsit vettem volna neked még álmomban is. Elvégre milyen dolog az, hogy egy lány vegyen virágot egy fiúnak? Nem, ez a fiúk dolga. Szóval biztos, hogy te küldted nekem a virágokat, mert…

-         Flor!!! Kérlek, vegyél levegőt, és hallgass meg! Aranyos vagy, hogy így hálálkodsz, komolyan, de nem én küldtem neked a virágokat.

-         Ugyan, Franco, nem kell ezt szégyellni! Oli nem fogja leharapni a fejed, ugye? Mert ő is tudja, hogy te tiszta szívedből szereted, és nem azért küldtél nekem virágokat, hogy így…

-         Flor! Nem érted, hogy nem én küldtem a virágokat?

-         Mi? Tényleg nem te küldted őket?

-         Nem.

-         De hát… akkor ki volt?

-         Talán Max.

-         Á, nem, ő biztos nem. Ő soha nem tenne ilyet.

-         Lehet, hogy a baleseted miatt rájött, hogy eltávolodtatok egymástól, és így akar…

-         Nem, nem, ez lehetetlen. – Florencia legyint egyet. – Mindegy, nem számít, hiszen ezek csak virágok. Ráadásul az összes elszáradt.

-         Elszáradtak?

-         Igen. Ott, a szemem láttára.

-         Nem lehet, hogy ez valami jel?

-         Erre én is gondoltam, de ha az, akkor a tündéreimnek világosabban kell üzenniük, mert ezt nem értem.

-         És ha fontos?

-         Akkor úgyis küldenek még jelet.

Lejön a lépcsőn Maia.

-         Mi történt?

-         Valaki küldött egy csomó virágot Flor-nak.

-         Tényleg? Ki?

-         Nem tudom. – rázza a fejét Florecita. – De nem is számít, mert az összes elszáradt.

-